
unfield x mecks - mike tyson كلمات أغنية
refr
visszatérek én is, mint mike tyson
a tűz addig ég amíg táplálom
évek óta túl vagyok a válságon
én így élek, az első helyre pályázom
2x
mike, mike, mike tyson
visszatérek én is, mint mike tyson
2x
unfield verse:
ezeregy év, millió dal, mindig erről szólt nekem
elérem, mit szeretnék, mert ez lett az én módszerem
ezeregy év, millió sz_r, rosszban lettem az élettel
ha nem találom önmagam, sz_rt sem érek a pénzemmel
felemel a vágy, nyers erő, 10/10 ez ösztön
fent leszek, hogy felettem már senki más ne döntsön
nem kell, menj el, foglalkozz már magaddal
egyik percben utál, holnap meg már magasztal
neked egyedül a szád jár, tökmindegy, hogy mit mondasz
valóságtól távolabb, a böngészőben csilloghatsz
nem kell, menj el, rég lejárt a szavad már
fogd meg ezt a százast, aztán most már haladjál
refr
visszatérek én is, mint mike tyson
a tűz addig ég amíg táplálom
évek óta túl vagyok a válságon
én így élek, az első helyre pályázom
2x
mike, mike, mike tyson
visszatérek én is, mint mike tyson
2x
mecks verse:
előttem ezeregy cél, mögöttem ezeregy lábnyom
szaladok az utamon amíg lehet, yeah, én nem várok
ezeregy menet, ezeregy kör, elesek aztán kelek föl’
hátamban ezer tőr, erősebb lettem ezektől, brooo
szaladok, haladok ameddig lehet és érzem, hogy nem kell stop, stop
pofoz az élet, de én ezt élem, kivédem aztán, pam, pam
tudom a dolgom bro, voltam a padlón, nem volt jó
tudom, hogy neked is ugyanúgy fáj, gyerünk kelj fel aztán go, goooo
csak várd meg amíg jön az esély, ne fuss el akkor, hogyha fáj vagy ha jön a veszély
az életed egy ring, legyél mike tyson
az életed egy ring, legyél mike ty_son
refr
visszatérek én is, mint mike tyson
a tűz addig ég amíg táplálom
évek óta túl vagyok a válságon
én így élek, az első helyre pályázom
2x
mike, mike, mike tyson
visszatérek én is, mint mike tyson
2x
refr
visszatérek én is, mint mike tyson
a tűz addig ég amíg táplálom
évek óta túl vagyok a válságon
én így élek, az első helyre pályázom
visszatérek én is, mint mike tyson
كلمات أغنية عشوائية
- emjaay - .wash away كلمات أغنية
- e. (br0nz) hobbs - yhwy كلمات أغنية
- jeremy flick - stay focused كلمات أغنية
- david demaría - guía de mi luz (directo 20 años) كلمات أغنية
- david demaría - pétalos marchitos (directo 20 años) كلمات أغنية
- sylverdale - indecisão كلمات أغنية
- dave malloy - knights & squires ii كلمات أغنية
- elon musk - don't doubt ur vibe كلمات أغنية
- anonymous rebelde - neptune! - single كلمات أغنية
- ngatmombilung - terabaikan كلمات أغنية