sör és fű - annyi szó كلمات الأغنية
annyiszor látom rajtad: futnál, nem bírod
de nem tukmálom rád, túltárgyaltuk már
annyiszor szalad el nap úgy, hogy a szavad nem hagy
semmi nyomot az életben, az éterben, és érzed, hogy szabad sem vagy
bennem a szó, bennem a vágy, bennem a durva, benned a lágy
benned az újra, bennem a bye, velem a crew van veled a nyáj
a lelkemben bújkál benn a magány
csak mert benned a szép van, de bennem a gány
hidd el, annyiszor jut eszembe: könnyebb lenne
csukott szemmel járni, nem gyűlnének a könnyek benne
de kell álmodni, tudom, annyiszor jut eszembe
nem ér célba sohase, hogyha csak fut az ember
ez utcazene is lehetne, ha
nem ismerném be, hogy a szavam a sok kisgyerekre hat
akinek ad az isten, az az isteneknek ad
tele vagyok indulattal, de nincs bennem harag
annyiszor kéne hagyni szót benn
nem maradok szótlan, pedig nem érdemel szót sem
mégis annyi szóra csak a csend felel
mert a szélben száll szét, vagy süket fülekre lel
annyiszor visz el a pillanat flash-e
másnap felkelek, és nem érdekel ez se
nem jó kint se, bent se, nem tesz boldoggá a cash se
sötétbe tapogatózva hideg az este
olyankor a lámpás előttem az álmom
ahogy összeállni látom, ledőlnek a barikádok
meg az úton a barátok, ez egy áldás
soha nem lehetek elég hálás, vázolom, hogy te is ráláss
áruld el mit kergetsz? azt hitted ingyen lesz?
azt hitted így nyerhetsz? azt hitted nincsen teszt?
amíg így cselekedsz, addig meg nincs benned
magad ismerd meg, ha nincs ki repítsen fel!
كلمات أغنية عشوائية
- joakim thastrom - om black jim كلمات الأغنية
- joakim thastrom - precis som ni كلمات الأغنية
- volume 70 - we listen كلمات الأغنية
- volume 70 - two of a kind كلمات الأغنية
- volume 70 - blat bitch كلمات الأغنية
- scott alan - now كلمات الأغنية
- volume 70 - sound check كلمات الأغنية
- scott alan - home كلمات الأغنية
- scott alan - kiss the air كلمات الأغنية
- scott alan - i'm a star كلمات الأغنية