dalriada - őszelő lyrics
szél jött, eső hullott, víz cseppje megfakasztott
égnek néztem, mert nap_anyánk várt
fény felé elindultam, ifjú és szabad voltam
erdő fedte a látóhatárt
lombjaim madár járta, átszínezte nap világa
gyermekem szél hátán messzire szállt
óvta a földnek mélye, teremtő hűs kezére
életet adó csókjára várt
földből a bölcsességet, ősi_örök regéket
világ hajnalát hallgattam én
égből a napnak fényét, lángból szőtt regéjét
öregisten dalban mesélt
erdőmbe emberek jöttek, halk szavamra figyeltek
vélem szólt csendben világ dala
hallgatták és fogadták, utódoknak továbbadták
így múlott korok hajnala
vele a fény, vele az élet
föld és ég közötti világ
fent és lent, örök és teljes
kék folyó, nyíló virág
kint és bent, szabad és élő
mélyből jő, égbe megy fel
szétosztja kincseit lám ma
s holnapra újat nevel majd fel
szépséges, ős_öreg fa áll a dombon egymagába’
tágas erdeje emlék csupán
vén szíve lassan mozdul, koronája őszbe fordul
álom jő el nyár után
vele a fény, vele az élet
föld és ég közötti világ
fent és lent, örök és teljes
kék folyó, nyíló virág
kint és bent, szabad és élő
mélyből jő, égbe megy fel
szétosztja kincseit lám ma
s holnapra újat nevel majd fel
vele a fény, vele az élet
föld és ég közötti világ
fent és lent, örök és teljes
kék folyó, nyíló virág
kint és bent, szabad és élő
mélyből jő, égbe megy fel
szétosztja kincseit lám ma
s holnapra újat nevel majd fel
كلمات أغنية عشوائية
- unheilig - hört mein wort lyrics
- emilio paredes - i know lyrics
- rjmrla - feda lyrics
- leandro mc & pr banks - sonhos lyrics
- racionais mc's - preto zica lyrics
- kiko veneno - la vida es dulce lyrics
- raheem schofield - my thoughts lyrics
- face da morte - tático cinza lyrics
- lin-manuel miranda - ode to james corden (tony awards 2016) lyrics
- soulja boy tell 'em - louis vuitton lyrics